Telex: A DK szerint a Fidesz arra buzdítja a szavazókat, hogy Márki-Zayra adják voksukat
Durvul az előválasztás második fordulójának finise.
Durvul az előválasztás második fordulójának finise.
A Jobbik elnöke Orbán nyugdíjemelős videójára reagált.
A szerda esti vita egyik félmondata érdekes kérdéseket vet fel.
"Amit Popovics Judit állít, az nem történt meg: nem zsaroltam meg, nem is beszéltem vele előválasztásról, az elmúlt fél évben nem is találkoztunk” – mondta a hvg.hu-nak Lusztig Péter, Tatabánya DK-s alpolgármestere, aki Popovics és Márki-Zay Péter szerint ígéretekkel majd fenyegetéssel akarta visszalépésre bírni. A DK feljelentést tesz, és állítja, hogy nem ők fúrták meg az előválasztáson való indulását.
Tóth Bertalan színt vallott Márki-Zay Péter támogatásával, míg Kunhalmi Ágnes korábban arról beszélt, hogy az MSZP társelnökei nem hozhatják nyilvánosságra, kit támogatnak.
A DK-ban büszkék arra, hogy a helyi szervezetekkel a kampányidőszakon és a sajtónyilvános eseményeken kívül is találkoznak, ők nem a Gyurcsány Ferenc iránti rajongással, hanem a tudatos kapcsolattartással magyarázzák szavazóik elkötelezettségét. Ha a DK és a Jobbik szövetsége kitart, megkerülhetetlenné válnak az Orbánnal szembeni oldalon, bárki legyen is a listavezető.
Az MSZP politikusa szerint Hódmezővásárhely polgármesterének "egy hajszállal" több esélye van legyőzni Orbánt, mint Dobrev Klárának.
Dobrev Klára és Márki-Zay Péter másfél órás tévévitájának első részében egymásnak estek a másik kampányhúzásait kritizálva, a szakpolitikai kérdésekben viszont már sokkal kisebb volt a különbség a két miniszterelnök-jelölt között. Olvassa el összefoglalónkat, és szavazzon, a vita alapján ön kit lát alkalmasabbnak Orbán Viktor kihívójának.
A tatai politikus a miniszterelnök-jelölti vita közben írt a közösségi oldalán.
A főpolgármester ismét elismerte, hogy vannak zsaroló üzenetei a DK elnökétől.
Az ellenzéki előválasztás második fordulójának félidejénél állt ki vitázni egymással az első forduló győztese, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, akinek javára Karácsony Gergely visszalépett. Kövesse percről percre a hvg.hu-n a másfél órás tévévitát.
Dobrev Klára az egyetlen baloldaliként, Márki-Zay Péter a NER-t egyedül lebontani képes civil jelöltként gyűjti a szavazatokat az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Bárki ajánlata győz, először a másik táboron ejtett sebeket kell begyógyítania.
Márki-Zay Péter szerint Gyurcsány Ferenc vétózta meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom részvételét a hatpárti egyeztetésen, a Demokratikus Koalíció elnöke azt állítja, ez nem igaz.
Napjaink legégetőbb környezeti kérdéseiről beszélget csütörtök este az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltségre pályázó két versenyben maradt jelölt. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter elmondhatja konkrét terveit arról is, kinek kell állni a klímaválság költségeit.
Titkolja Márki-Zay Péter, hogy kikkel beszélte meg a váratlan döntését, hogy a Karácsonnyal szembeni bátorságpróbán mégsem rántja el a kormányt, de annyit elárult, vannak tanácsadói, akár kéretlenek is. De milyen kanyarok vezettek el odáig, hogy egyedül maradt Dobrev Klárával szemben? Politikusi portré a HVG-ben.
Hamar megadta az alaphangot Dobrev Klára a Márki-Zay Péterrel szerda este folytatott tévévitában, és igyekezett gyorsan defenzívába szorítani ellenfelét, azzal vádolva, hogy hazugságokat terjeszt, és hogy mentálisan nem elég felkészült a miniszterelnöki szerepre.
Kissé lesajnáló stílusban próbálta helyre tenni Dobrev Klára Márki-Zay Pétert az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek szerda esti vitáján, amit Márki-Zay igyekezett érzelemmentesen kezelni. A hevességre megvolt Dobrev oka: a második forduló nem indult olyan magabiztosan a DK számára, az első két napot Márki-Zay Péter vitte el.
A vita után gyors közvélemény-kutatást végzett a Závecz Research.
A szavazatokat megyénként, Budapesten pedig választókerületenként fogják összeszámolni a számlálóbiztosok.
Hosszú azon politikusok listája, akik megzsarolták, köztük van a DK elnöke is – állítja Karácsony Gergely, aki visszalépése után Márki-Zay Péter győzelmére számít a második fordulóban, és nem tart attól, hogy a fővárosban bomlana a koalíció, vagy valaki kiugrana a hatpárti együttműködésből. Gyurcsány Ferenc az sms-ekre úgy reagált: Karácsony hozza akkor nyilvánosságra ezeket, ha vannak.